MEGÉRKEZTEK A GÖD-ÉRT-ES KÚTVÍZ-VIZSGÁLATI EREDMÉNYEK

2026 március 23-án akkreditált mintavétel után négy gödi kút vizét vizsgáltattuk be akkreditált laborban – ahogyan 2022-ben, idén is az MKKP RóSáNéKaTékA pályázatán nyert összegből. Mindenkinek köszönjük, aki szavazatával támogatta kezdeményezésünket!

Nagy örömünkre most nem találtunk mérgező oldószert, NMP-t, és a vizsgált nehézfémek koncentrációja sem haladja meg azt a mennyiséget, ami a talajvízben még természetes módon is előfordulhat – bár nikkelből, lítiumból és kobaltból minden vizsgálati helyen magasabb értékeket találtunk a 2022-esnél. Két mostani mérési helyszín (Oázis és Hernád köz) szomszédos a 2022-es mintavételek ingatlanjaival, és a másik kettő is a gyártól néhány száz méterre található.

Sajnos, mivel nem történt alapállapot-felvétel a Samsung idetelepülése előtt, nincs mihez viszonyítanunk, illetve “egy mérés nem mérés” (és négyévente kettő sem), így aztán nem tudunk valóban releváns következtetéseket levonni az eredményből. Az, hogy idén az önkormányzat, a Civil Monitor, a Greenpeace és mi sem találtunk határértéket meghaladó mértékű veszélyes anyagot a talajvízben, mindenesetre jó hír – nagyon nagy probléma is lenne a gyártól ilyen távoli pontokon az onnan származó szennyező anyagok jelenléte.

Továbbra is követeljük, hogy a hatóságok valóban szigorúan ellenőrizzék a gödi akkumulátorgyár működését és tegyék nyilvánossá/hozzáférhetővé a gyár monitoringkútjainak adatait. Az önkormányzat pedig Samsung SDI közvetlen közelébe telepítsen monitoringkutakat, ne több száz méterre megvalósított kamumérésekkel próbálja elterelni a figyelmet a valós problémákról: a zajszennyezésről, a munkások tudatos mérgezéséről, és az iparterületnek a városvezetés által támogatott, megállíthatatlan terjeszkedésről a lakóházak irányába.

Az anonimizált dokumentumok a következő linkeken érhetők el:
Mérési jegyzőkönyv – karbonátok
Mérési jegyzőkönyv – nehézfémek

Lakossági fórumot a Samsung-ügyben!

A Göd-ÉRT Egyesület kérdései és javaslatai Göd polgármesteréhez, Kammerer Zoltánhoz

2027. február 26-án rendes testületi ülést tartott a gödi önkormányzat, amelyet betegség miatt nem Kammerer Zoltán, hanem Simon Tamás alpolgármester vezetett le. Kérdéseinket a Samsung SDI gödi akkumulátorgyárával kapcsolatos ügyekben ott is feltettük, de Simon Tamás csak egy semmitmondó, előre megírt szöveget olvasott fel, aminek lényege a szokásos fideszes üzenet: nincs itt semmi látnivaló. Mi azonban továbbra is feladatunknak tartjuk a gödiek érdekeinek képviseletét a szennyező dél-koreai multival szemben, úgyhogy nyílt levélként újra elküldjük a kérdéseinket.

Tisztelt Kammerer Zoltán polgármester úr!

1. Kedden a Parlamentben a tavaszi ülésszak első napja a Samsung-gyár botrányától volt  hangos. Ön mit gondol erről „tősgyökeres” gödiként? Milyen lépéseket tett február 9-e, a Telex azóta sem csökkenő érdeklődést kiváltó cikke óta, hogy utánajárjon, miként  tartják be az iparbiztonsági előírásokat a gyárban? A  Különleges Gazdasági Övezet intézmények eltörlése, amelyet az Ön és Tuzson Bence lobbizásának köszönhetünk, jogokat is visszaadott a városnak – hogyan élt ezekkel? Mi a véleménye egy korábbi magyar vezető mondásáról, hogy az iparterületen belül már Dél-Korea van? 

2. Őszintén gratulálunk ahhoz, hogy a február 9-i Samsung-botrány óta létrehozták a környezetvédelmi aloldalt a város honlapján. Ideje volt. Annak is örülünk, hogy a Göd Fejlődéséért Közalapítvány honlapja újból megtalálható a világhálón. Különös büszkeséggel tölt el, hogy kérésünkre, hónapokon át tartó, soha be nem tartott ígéretek után végre felkerültek a városi monitoringadatok, sőt még a Göd-ÉRT Egyesület mérési eredményei is. A Göd-ÉRT tájékoztató munkája bizonyára hozzájárult ehhez, valamint az is, hogy – amint azt a videófelvételek is bizonyítják  –  képviselőink rendszeresen kérték a dokumentumokat a testületi üléseken. Javasoljuk, hozzák nyilvánosságra ugyanitt egyesületünk 4 zajmérési jegyzőkönyvét is, amit korábban szintén a hivatal  rendelkezésére bocsátottunk.  

3. Legutóbbi, sikertelen közadatigénylésünk során kiderült, hogy – bár azt meg kellett volna küldeni az önkormányzatnak is – a Samsung SDI legutóbbi katasztrófavédelmi engedélye nem áll rendelkezésre a Polgármesteri Hivatalban. Sikerült megszerezni a 2024-es  dokumentumot azóta, hogy egy hónapja kiderült, nincs az önkormányzatban iktatva?  

4. Tett Ön azóta bármilyen lépést azért, hogy a Samsung aktuális működési állapotának megfelelő katasztrófavédelmi hatásterületekről tájékozódhassanak a város polgárai? Vagy Ön  is elfogadja érvényesnek a cég biztonsági jelentéseit készítő cég számításait, miszerint a gyár növekedésével fordított arányban változnak a  hatásterületek?  

5. Ön mint a polgári védelem főparancsnoka, mit szól ahhoz, hogy haváriahelyzet esetére kijelölt felelősökként Göd város oldalán még mindig a volt momentumos polgármester és kollégái szerepelnek? (Balogh Csaba, Hlavács Judit, Andrejka Zombor, Tóth János) Milyen intézkedéseket foganatosított a külső védelmi terv aktualizálása érdekében, hogy az illeszkedjen az akkumulátorgyár jelenlegi katasztrófavédelmi engedélyéhez? (Már ha egyáltalán van ilyen…)  

6. Orbán Viktor miniszterelnök Önre hivatkozott, amikor azt állította, hogy Gödön rendben van minden, mert negyedévenként monitoroz az önkormányzat.  
Ez akkor azt jelenti, hogy 2023-tól (az Ön hivatalba lépése óta) legalább 8 saját talajvíz-, 8  levegő- és 8 zajmérésre került sor? Hol vannak ezek? Korábbi nyilatkozataik, illetve az eddig nyilvánosságra hozott dokumentumok alapján eddig mindössze 5 levegőtisztaság-mérésre és két talajvízvizsgálatra került sor, utóbbiak közül a másodiknak még nincs is eredménye – jól tudjuk? Zajmérésre nem került sor? Mi a helyzet a 2025 tavaszán kihelyezett, folyamatosan mérő zajmonitoring-eszközök eredményeivel, erről miért nem tudunk semmit?

7. Még mindig semleges tud maradni Samsung-ügyben?  E korábbi állításának ellentmondani látszik az, hogy  

  • 1%-ra csökkentette az iparűzési adót; 
  • amint megnyerte azt a választást, amelynek kampányában azt állította, „a Samsung nem bővül a saját területén kívül”, az ön javaslatára az önkormányzat 30 hektár kisajátításáról döntött a gyár napelemparkja és parkolói részére;
  • nem gondoskodott a gyár körüli MO-LA-RI kibővítéséről az Oázis lakópark és az alsógödi településrészek felé, amelyek sajnálatosan közel kerültek a bővülő üzemhez;
  • el sem indította a véderdő telepítésének előkészítését – a kampányidőszakokban elültetett néhány fát ugyanis nem neveznénk véderdőnek;
  • a hatásvizsgálat nélkül telepített, kampányfogásnak talán alkalmas, zajvédelemre viszont kevésbé megfelelő, balesetveszélyes, mára már több helyen törött üvegfalakon kívül nem történt zajcsökkentési intézkedés, viszont az Ön által rémhírnek titulált bővítés eredményeként lesz 124 újabb zajforrás;  
  • az önkormányzat észrevételeket sem tesz a Samsung újabb és újabb engedélyezési eljárásaiban, nem képviseli az ingatlanjaik értékcsökkenését és az életük napi zavarását elszenvedett lakosok érdekeit.

Egyáltalán, lehet az elmúlt hetekben napvilágot látott botrány ismeretében semlegesnek maradni, Polgármester úr? Lehet egy városvezetőnek semlegesnek maradni egy bizonyítottan emberéletet veszélyeztető, környezetszennyező óriáscéggel szemben?

8. Indítványozzuk nyilvános lakossági fórum összehívását, lehetőleg a Samsung SDI, a biztonsági jelentéseket elkészítő cég, szakértők, a hatóságok és felelős képviselőink, valamint az állami döntéshozók (Kammerer Zoltán, Tuzson Bence, Tarnai Richárd) részvételével. Azt kérjük, ezt az alkalmat szervezze meg még márciusban, de mindenképpen az áprilisi országgyűlési választások előtt, akkor is, ha a felsoroltak nem mindegyike tud rajta részt venni.
A lakosoknak joguk van kérdéseket feltenni és tájékoztatást kapni a hatósági eljárásokról.
Joguk van megnyugtató válaszokat kapni arra,
– hogy a magyar állam és a védelmünkre hivatott szervei milyen intézkedéseket tesznek annak érdekében, hogy a már kiderült jogszabálysértő és veszélyeztető állapotokat felszámolják,
– és hogy miként garantálják azt, hogy ilyen soha többé nem fordulhasson elő. 

Göd-ÉRT Környezetvédelmi és Városvédő Egyesület

Az utolsó személyes részvétellel megtartott közmeghallgatás Samsung-ügyben, 2023. január 31-én.
Forrás: Átlátszó

ÚJ ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁS A SAMSUNGNÁL

„közmeghallgatás” február 11-ig

Január 10-én jelent meg a hirdetmény a kormányhivatal oldalán arról, hogy a Samsung SDI december 24-én teljes körű környezetvédelmi felülvizsgálati eljárást kezdeményezett. Erre azért kényszerült, mert a Göd-ÉRT nyertes perének következtében jelenleg úgy működik (!), hogy ehhez nincs meg a szükséges környezetvédelmi engedélye. 

Az észrevételeket és a kérdéseket február 11-ig, a zoldhatosag@pest.gov.hu címen fogadják, az ügy iktatószáma PE/KTHF/00385/2026.  

Arra biztatjuk a gödieket és a környékbelieket, hogy éljenek a lehetőséggel – alapvető érdekünk, hogy kifejezzük az aggodalmainkat, tiltakozásunkat, és nem utolsósorban a rossz tapasztalatainkat! Bár a hatóságok – nem ok nélkül – továbbra sem mernek az érintettek szemébe nézni, most is az ő kötelességük megvédeni a magyar lakosság biztonságát és egészségét, valamint érdemben reagálni a témában küldött észrevételekre. 

Néhány aggasztó dolog, amit már megállapítottunk első olvasásra:

  • sokkal több zajforrás várható, magasabb zajszinttel – maga a Samsung jelzi, hogy különös odafigyelésre lesz szükség a határértékek betartásához
  • sokkal több légszennyező anyag kerül a levegőbe
  • ismét jelentősen emelkedik a felhasznált veszélyes anyagok mennyisége
  • a hulladékok elszállításáról, ártalmatlanításáról közölt információk rendkívül hiányosak
  • 2021 óta nem frissült a külső védelmi terv és a lakossági tájékoztató havária esetére
  • a Samsung legújabb katasztrófavédelmi engedélyét titkolják a nyilvánosság elől, közadatigénylésre sem adják ki. Itt is csak azt említik, hogy a lakosság nem tájékozott.
  • mindezek ellenére a dokumentumban ilyen mondatok olvashatóak:
    „Összegzésként elmondható, hogy a környezeti állapotban a beruházás nyomán várható változások nincsenek negatív hatással sem a helyi gazdaságra, sem a lakosság életminőségére, ugyanakkor gazdasági értelemben pozitív, társadalmi szempontból pedig stabilizáló hatással bírnak.”
  • Adatokkal alátámasztva azonban azt sem titkolják, hogy a gyár közelében megmutatkozik „A lakóterületi ingatlanok abszolút, vagy relatív leértékelődése”.

Nagyon fontos, hogy jelezzük a Samsung működésére vonatkozó kérdéseinket, javaslatainkat, aggodalmainkat:

  • hogy a hatóságok nem vizsgálják ki a problémákat és nem intézkednek (megválaszolatlan zajpanaszok, NMP-szennyezés a kommunális szennyvízben, fekete por a gyár tetején…)
  • hogy a Samsung veszélyes, szabálysértő működéséről bírságok sora tanúskodik
  • hogy nyilvánosan elérhető talajvíz- és levegőmonitoring-adatokra van szükség
  • hogy a MoLaRi (monitoring- és lakossági riasztó rendszer) kibővítésére van szükség
  • hogy a Samsung SDI és a céget ellenőrizni köteles hatóságok tudatosan és szándékosan megsértik a magyar jogszabályokat és a jogerős bírósági döntést azzal, hogy a cég hónapok óta ENGEDÉLY NÉLKÜL MŰKÖDIK.

A Göd-ÉRT Egyesület szívesen segít a levelek megfogalmazásában, illetve köszönettel vesszük, ha a kormányhivatalnak címzett e-maileket másolatban számunkra is megküldik a godert@godert.hu címre.

A teljes dokumentációt, illetve a rövidebb ismertetőt is letöltöttük a kormányhivatal oldaláról, így könnyen elérhetők:
RÖVIDEBB, „Közérthető összefoglaló” elnevezésű dokumentum  
TELJES FELÜLVIZSGÁLATI DOKUMENTÁCIÓ

Akinek nincs ideje a termelési folyamatokat és az újonnan telepítendő nagy kibocsátású zajforrásokat is ismertető anyag áttanulmányozására, de nap mint nap érzékeli az évek óta nem szűnő zajszennyezést, elegendő, ha annyit ír, hogy: tiltakozik az engedély kiadása, és a Samsung bővítése ellen, mivel az évek óta megoldatlan környezetszennyezés jelenleg is fennáll, és egészségügyi, valamint biztonsági kockázatokat jelent.

Újra hatályos a Samsung környezethasználati engedélye

2024. október 29.

Alapos cikket írt a Telex a GödÉRT által indított per állásáról, a minket képviselő ügyvéd tájékoztatása alapján. A lényeg, néhány kiegészítéssel:

  • A Fővárosi Ítélőtábla fontosabbnak ítélte meg a Samsung gazdasági érdekeit, mint a gödi lakosok egészséges környezethez való jogának sérelmét, így a gyár „törvényesen” működhet tovább.
  • A Samsung akkugyára a kezdetektől környezethasználati engedély nélkül termel, a Göd-ÉRT küzdelme nélkül talán ma se lenne ilyenre szüksége, és a többi magyar akkuipari létesítménynek sem. Ha 2023 nyarán nem hívjuk fel a hatóság figyelmét arra, hogy általuk is tudottan üzemelnek a mindenképp engedélyhez kötött új gázkazánok, valószínűleg a mai napig nem kötelezték volna a céget ennek megszerzésére.
  • Az engedélyt 2023 decemberében adták ki és akkor támadtuk meg – az ügyben pedig azóta sem volt egyetlen érdemi tárgyalás sem, döntések csak az azonnali jogvédelemről és annak megszüntetéséről születtek. A gyár „természetesen” azóta sem teljesítette a környezethasználati engedélyben meghatározott feltételeket és határidőket, mint ahogy a felfüggesztésnek sem volt semmilyen következménye, a magyar hatóságok pedig kísérletet sem tettek a jogszabályok, bírósági döntések betartatására, ellenőrzésére vagy a jogsértések szankcionálására, sőt, a kormányhivatal kifejezetten tagadta, hogy neki bármi dolga lenne – és ezt a tagadást is csak egy tüntetéssel és blokáddal tudtuk belőle kikényszeríteni.
  • Várjuk az első tárgyalás kitűzését, és tovább dolgozunk azért, hogy kikényszerítsük a cégből és a magyar államból azt, hogy a multi gazdasági érdekén túl a magyar emberek egészségére és a környezetre is tekintettel legyenek.

https://telex.hu/gazdasag/2024/10/29/samsung-sdi-god-akkumulatorgyar-birosag-masodfok-kornyezethasznalati-engedely

PERELÜNK A ZAJVÉDELEMÉRT – A lakosság segítségét kérjük!

Napi mintegy 1000 kamion számára építenének új útrendszert a Samsung SDI Nemeskéri út felőli, nyugati kapujához. A várhatóan hatalmas teherforgalmat bonyolító út zaja a Samsung által kibocsátott zajhoz adódva az eddigieknél is jobban terheli a város érintett lakóit, az egyéb hatásokról (forgalom, por, környezetszennyezés) nem is beszélve. A Göd-ÉRT Egyesület ügyvédi segítséggel, peres eljárásban támadná meg a döntést, amihez a lakosság támogatását kéri. Számlaszám, amire a perköltségekhez való hozzájárulásokat várják, a cikkben lentebb megtalálható. Határidő: 2021. december 31.!

Kedves Gödön és máshol élő Barátaink!

A Samsungot körbejáró 2×2 sávos utakkal újabb merénylet készül a város keleti felén és a Nemeskéri-Kiss Miklós út mentén élő több ezer gödi lakos ellen. Mivel az utakra vonatkozó zajhatárérték magasabb az iparinál, hamarosan újabb, még nagyobb, a Samsungéval összeadódó zajterhelés várható!

Samsung Nyugati kapuhoz új út a Nemeskéri út felől
Nagyobb méretért kattints a képre!

A Környezetvédelmi Hatóság pedig ismét határozatban mondta ki: AHOGY A GYÁRNAK, ÚGY AZ ÚJ ÚTRENDSZERNEK SINCS JELENTŐS KÖRNYEZETI HATÁSA: ezért nincs szükség részletes hatásvizsgálatra és zajvédelemre sem. Mindössze Göd-Újtelepen, egy új, 300 m-es útszakasz mellé terveztek zajvédő falat.

Kizárólag a Göd-ÉRT Egyesület tiltakozott egy alapos szakértői beadvánnyal a tervek hiányosságai ellen – noha ezt az gödi Önkormányzat mint ügyfél is megtehette volna. Viszont egyesületünk észrevételeit, melyek szerint az új utak zaját a már meglévő, jelentős Samsung-zajhatással együttvéve kellene vizsgálni és a Nemeskéri út, valamint a Topolyás erdő (vagyis Alsógöd) felé ZAJVÉDELMI LÉTESÍTMÉNYEKET KELL TERVEZNI ÉS ÉPÍTENI, válasz nélkül lesöpörte a kormányhivatal.

Az utak zajvédelem nélküli megépítéséről szóló döntés CSAK ÜGYVÉD KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL, PERES ELJÁRÁSBAN támadható meg, melynek határideje december 31.

A várható ügyvédi díj és perköltség legalább 500.000 Ft. Ezt az összeget egyesületünk tagjai már nem tudják más támogatók anyagi hozzájárulása nélkül előteremteni. A ZAJVÉDELEMÉRT, AZ ÉLETMINŐSÉGÜNK TOVÁBBI ROMLÁSA ELLEN KÜZDÜNK, immár két éve. Most először kérünk pénzügyi segítséget. A pert – a nyugalmunkért – csak akkor tudjuk elindítani, ha a fenti összeg még ebben az évben (!) rendelkezésünkre áll, vagyis a következő néhány napban összegyűlik.

A MagNet Magyar Közösségi Banknál vezetett számlánkra várjuk köszönettel a TETSZŐLEGES ÖSSZEGŰ támogató átutalásokat:

Számlaszám: Göd-ÉRT Egyesület

16200230-10035034

Személyes befizetésért pedig házhoz megyünk: Telefonszám: 30/372-7889

A tét nagy! Az új útrendszer a veszélyes anyagokat szállító napi kb. ezer kamion számára épül, melyek teherforgalma a gyár Nemeskéri út felé nyíló Nyugati kapuján keresztül fog bonyolódni. Az utak terveit, a Göd-ÉRT Egyesület szakértőjének beadványát és a hatóság határozatát itt érhetik el a sok türelemmel bíró érdeklődők: https://drive.google.com/…/1jIl…/view…