Esélyes? Érdemes? Igen, bátran szavazhat a Göd-ÉRT-re!

A Göd-ÉRT-nek nincsen polgármesterjelöltje, mert tudjuk, hogy a jelenlegi kormányzat súlyosan bünteti azokat a településeket, amelyek nem fideszes vezetést választanak, és ennek semmiképp sem tennénk ki a városunkat. De hiszünk abban, hogy egy Göd-ÉRT többségű képviselő-testület, vagy akár csak egy-két Göd-ÉRT-es képviselő nagyon sokat tehet a városért, és pozitív változást indíthat el az önkormányzatban.

Az elmúlt hetekben, hónapokban nagyon sok biztatást, támogatást kaptunk, ami miatt nagyon bizakodóak vagyunk az eredményt illetően, arra számítunk, hogy egyéni körzeteket is nyerünk.
Azért is gondoljuk ezt, mert a kormánypárt nem véletlenül nem mert elindulni a városban a saját nevében, és azért is, mert ezen az önkormányzati választáson kizárólag 70 fős egyesületünk indul egységes csapatként, közösen kidolgozott, hiteles programmal, valódi eredményekkel a háta mögött.

Bár az egyéni győzelmekre is számítunk, fontos, hogy a jelöltjeinkre adott szavazat akkor sem vész el, ha más lesz a befutó egy adott körzetben – ebben az esetben a kompenzációs listánkról szerzünk további mandátumo(ka)t.

Arra biztatunk mindenkit, ha eddigi munkánk és a programunk alapján bizalmat szavazna nekünk, bátran voksoljon körzetes jelöltjeinkre június 9-én!