EGYESÜLETI KÖZLEMÉNY
A Szuverenitásvédelmi Hivatal (SZUHI) “célkeresztjébe” került egyesületünk. A SZUHI levelében arról értesítette a Göd-ÉRT Környezetvédelmi és Városvédő Egyesületet, hogy tevékenységét “egyedi vizsgálat” alá veszi.
Az egyesületnek írt levél szerint a Hivatal célja, hogy „feltérképezze és vizsgálja azon szervezeteket, amelyek külföldről származó támogatás felhasználásával megvalósuló tevékenysége befolyást gyakorolhat a választások kimenetelére”. A levél indoklása szerint az egyesület egy EU-s pályázat nyerteseként – partnerségben az Átlátszónet Alapítvánnyal – 2023-ban civil érdekvédelmi tevékenységre kapott támogatást, illetve 2024-ben részt vett az önkormányzati választási kampányban, majd két képviselő-jelöltje mandátumot is szerzett.
Egyesületünk minden, a civil szervezetekre vonatkozó jogszabályi kötelezettségnek eleget tesz és teljesen átláthatóan működik. Évente benyújtjuk pénzügyi és szakmai beszámolónkat, melynek adatai és információi a nyilvánosság számára honlapunkon is elérhetőek. Emellett a nyertes pályázatokon elnyert támogatásokról és a pályázatok során megvalósított tevékenységekről részletes szakmai és pénzügyi beszámolókat nyújtottunk és nyújtunk be a pályázatokat kiíró szervezetek felé.
Az ezen túlmenő adatok tekintetében álláspontunk szerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal alkotmányellenesen kér betekintést egyesületünk működésére vonatkozóan.
A Hivatal “megkülönböztetett figyelmét” és vizsgálatát vélhetően az a tevékenységünk is kiváltotta, amelyet a Göd-ÉRT az akkumulátorgyárak ügyében végez. Az egyesület ugyanis a gödi Samsung-gyár jogszabálysértő és környezetkárosító működésének feltárása ügyében komoly eredményeket ért el.
Zajmérései igazolják a gödi gyár folyamatos zajszennyezését, az általunk megrendelt vizsgálatoknak köszönhetően derültek ki a Samsung SDI üzeméből származó NMP-szennyezések, és elérhetővé tettük a multicégre eddig 55 alkalommal kiszabott bírságok határozatait is.
Az egyesület az eddigi gyakorlatának megfelelően, továbbra is átláthatóan kívánja folytatni a gödiek érdekében végzett környezetvédelmi és városvédő munkáját.